Hírek

Felelősségvállalás, integritás és fenntarthatóság – ezek az Európai Lottótársaságok Szövetségének alappillérei, melyek a tagszervezetek működését támogató ún. „Felelős Játékszervezési Keretrendszerben” is megjelennek. Hogy működik ez a Keretrendszer? Erről beszélgettünk Arjan van’t Veer-rel, az Európai Lottótársaságok Szövetségének főtitkárával.

Az Európai Lottótársaságok Szövetsége 2007-ben vezette be az ún. Felelős Játékszervezési Szabványt. Abból a célból, hogy minimalizálják a szerencsejátékok társadalomra és a kiszolgáltatott csoportokra gyakorolt esetleges káros hatásait, illetve fellépjenek az illegális szerencsejátékokkal és az ezekhez kapcsolódó bűncselekményekkel szemben. A szabványok alkalmazása önkéntes, az EL azonban a szabvány szerinti megfelelőségre kéri tagjait, amelyek ezzel egy független tanúsítási folyamatban való részvételre kötelezik el magukat. A keretrendszert az EL CSR osztályának felelős játékszervezéssel foglalkozó munkacsoportja dolgozta ki, ezzel segítenek a lottótársaságoknak a szabvány követelményeinek teljesítésében, melyek így az EL által tanúsított „Felelős Játékszervezővé” válnak. A folyamat több jól meghatározott szakaszra különíthető el, például a független Értékelő Testületek kiválasztása, az összehangolás értékelése és a tanúsítási státus megadása. Háromévente kell ezt az értékelést ismételten elvégezni, illetve egy részleges értékelést a hároméves időszak alatt. Ez az egyik legerősebb keretrendszer a szerencsejáték ágazaton belül.

Az EL-tagok működése a felelős játékszervezésen alapszik, amelyet vezető irányelvként kell figyelembe vennie az ágazatban működő minden vállalkozásnak az üzleti eredményeik meghatározásakor. Melyek a fenntartható lottótársaság működési modelljének alapelvei?

A fenntartható lottótársaság működési modellje olyan modell, amelyben egyrészt a lottótársaság megbízható fél a játékosai számára. A játékosok tudják, hogy a lottótársaság által szervezett játékok minden szempontból biztonságosak, és hogy nem fordulhat elő csalás. Nyeremény esetén a játékosok könnyen felvehetik pénzüket. A játékosok azt is látják és felismerik, ha egy lottótársaság, mint például a Szerencsejáték Zrt., hozzájárul a közkiadásokhoz a sport, a művészet, az oktatás vagy az egészségügyi szolgáltatások támogatásával. Így a működtetett játékok mind megbízható márkák. Másrészről egy fenntartható modell részeként maga a lottótársaság is a lehető legjobb módon kínálhatja játékait. A szabályozás hatékony, és nem jelent adminisztratív terhet. Reklámozni lehet, ahol az EL a különféle játékok reklámozására irányuló kockázatalapú megközelítést támogatja, és minden csatornát fel lehet használni a játékok nyújtására. Az innováció lehetséges, és ha szükséges, a szerencsejátékról szóló törvényeket végrehajtják pl. az illegális játékok elleni fellépés jegyében.

Az európai szerencsejáték-piac radikális változásokon ment keresztül az elmúlt években. Noha a figyelem az egyre inkább elterjedő online játékszolgáltatásokra összpontosul, a „hagyományos” offline kiskereskedelmi üzlethálózat továbbra is kiemelkedő szerepet játszik. Mire számít, milyen irányba halad a szerencsejátékok fejlődése az elkövetkező években?

A COVID–19 járvány hatására mostanában egyre több játékos kezdte el kedvenc játékát online játszani. Ennek ellenére, a lezárások megszüntetése után kis idővel már azt láthattuk, hogy a játékosok visszatértek a kiskereskedelmi üzletekbe játszani. A tanulság az, hogy az úgynevezett „omnichannel” stratégia a legjobb módszer a következő években. A játékosoknak felelősségteljesen kell tudni játszani az online térben is, ha így akarnak játszani. Ugyanakkor a helyi kiskereskedelmi üzletekben is ugyanezt a kényelmet és személyes megközelítést kell tapasztalniuk. A mobiltelefon itt kulcsfontosságú eszköz. A lottótársaságok a következő években gondoskodni fognak az üzleteikben való játék és az online játék közötti integráció zökkenőmentes lebonyolításáról. Az olyan fejlesztések, mint az 5G, a mesterséges intelligencia és az új fizetési rendszerek még több szolgáltatást tesznek lehetővé a mobiltelefonon keresztül.

Hogyan befolyásolja a digitalizáció terjedése a felelős játékszervezésen alapuló működést?

A digitális átalakulás és az innováció olyan lehetőséget teremt a lottótársaságok számára, amellyel élniük kell ahhoz, hogy versenyképesek maradhassanak és továbbra is vonzóak legyenek a fiatalabb generációk számára. Nem kétséges, hogy ez az átalakulás nagymértékben befolyásolja a felelős játékszervezést is, különösen igaz ez az online hirdetések esetében, melyek veszélyeztetett csoportokat nem célozhatnak meg és az internetes játékfüggőséget sem mozdíthatják elő, hiszen ez utóbbi nagyon gyorsan irányíthatatlanná válhat. A digitális innováció ugyanakkor olyan kiváló játékosvédelmi eszközöket is nyújthat, amelyek segítségével a játékosok korlátokat állíthatnak be maguknak, és ezen kívül valós időben is nyomon követhetik saját viselkedésmintáikat. Gondoljunk csak bele, milyen lehetőségeket rejteget itt még a mesterséges intelligencia!

Az illegális játékszervezők veszélyt jelentenek a törvényszerű napi működésre. Milyen fenyegetéseket jelentenek ezek az illegális játékszervezők a szerencsejáték-szolgáltatásokat igénybe vevő gyanútlan ügyfelekre nézve?

Az illegális játékszervezők nem törődnek a játékosok egészségével. Nem kínálnak valódi és értelmes felelősségteljes játékprogramokat a játékosok védelme érdekében. Az illegális játékszervezők gyakran arra ösztönzik a játékosokat, hogy többet és hosszabb ideig játsszanak. A játékosokat bónuszokkal és jóváírásokkal vonzzák a játékokba. Az életkor ellenőrzését vagy a játék idejének korlátozását sem biztosítják. Ezen kívül az illegális játékszervezők nem támogatnak jó ügyeket, és nem fizetnek adókat sem. Sőt illegális tevékenységeik megállítása a rendőrségnél és más bűnüldöző szerveknél is olyan költségeket is generál, amelyeket az adófizetőknek kell megfizetniük. Illegális vállalkozásuknak így közvetett negatív hatása is van. Tehát egyértelmű, hogy a kormányoknak és a nemzeti szabályozó hatóságoknak a lehető legkeményebben kellene fellépni az illegális játékszervezőkkel szemben a játékosok védelme érdekében.

Az e-sport megváltoztathatja a sportról alkotott képünket, és már nagy tömegekben fiatalabb közönséget vonz. A magyar nemzeti lottótársaság, a Szerencsejáték Zrt. augusztusban indítja e-sportfogadási termékét. Milyen kihívásokat jelent ez az új típusú sport a Felelős Játékszervező tanúsítvány vonatkozásában?

Az e-sport játékok széles választékát kínálja, az erőszakos játékoktól a jól ismert foci és autóverseny játékokig. Ez már önmagában egy olyan kihívás, amelyet a felelős játékszervezés szempontjából kezelni kell. Az e-sport integritását néha meg is kérdőjelezik, és egyesek egyáltalán nem is fogadják el sportként. A felelős játékszervezés szempontjából szintén gondolni kell a fiatal, fiatalabb közönségre, amelyet vonzzanak ezek a játékok és fogadási lehetőségek.

2019-ben a Szerencsejáték Zrt. negyedik alkalommal kapta meg az EL Felelős Játékszervezők Tanúsítványát. Ebben a vonatkozásban mennyire tartja hatékonynak a magyar lottótársaság erőfeszítéseit?

A Szerencsejáték Zrt. 2010 májusa óta az EL Felelős Játékszervezési tanúsítvánnyal rendelkező tagja. A magyar lottótársaság volt az EL tanúsítási folyamatának egyik úttörője, és azóta három újraértékelésen is sikeresen megfelelt. Az Európai Lottótársaságok Szövetsége büszke lehet az ilyen tagokra, akik ennyi erőfeszítést tesznek és ilyen elkötelezettek, hogy megbízható és felelős játékszervezővé váljanak. Ez nem csak a játékosokra és a társadalom egészére van hatással, de a szervezeten belül a munkavállalókra és egyéb érintettekre is, akiket büszkeség tölt el, hogy egy olyan vállalat részei lehetnek, amely erőfeszítésinek előterében a fenntarthatóság és a felelősségvállalás áll.

Ha úgy érzed szeretnél segítséget kérni, ne késlekedj!

Keress szakértői segítséget, vagy fordulj támogató csoporthoz és vedd vissza az irányítást!