Játékaink nyerési esélyei

NYERNI NEM IS OLYAN KÖNNYŰ

Akadnak, akik viccesen azt mondják, vagy nyerek a lottón vagy nem, tehát a nyerési esélyem 50 százalék. Valójában persze azzal szinte mindenki tisztában van, hogy minél több találatról van szó, annél kisebb a nyerés valószínűsége – ezért is emelkedik az elért találatok számával együtt meredeken a nyeremény összege. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy pontosan mekkora is az esély egy-egy játék esetében.

SZÁMSORSJÁTÉKOK

A számsorsjátékok (Ötöslottó, Hatoslottó, Skandináv lottó, stb.) esetén egyértelműen megadható a találatok esélye, ugyanis a játékok mechanizmusa egyszerű: meghatározott mennyiségű számból húznak ki ötöt, hatot vagy többet és ezek közül kell minél többet eltalálni a nyereményért. Ezen játékoknál egy-egy számsor eltalálásának esélye matematikai módszerekkel kiszámítható annak függvényében, hogy hány számból mennyit húznak ki (90-ből 5-öt, 45-ből 6-ot, stb.).

Például az Ötöslottó esetén a minimális nyereményhez szükséges 2 találat esélye 1:44-hez (azaz egy a negyvennégyhez) vagy másként fogalmazva 2,247%; a telitalálat esélye pedig 1:43 949 268. Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy ha biztosan meg akarjuk nyerni a főnyereményt, akkor közel 44 millió számmezőt kell kitölteni eltérő kombinációkkal.

Az Ötöslottó esetében nyereményekhez szükséges 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös találatok esélyét semmilyen „szisztémával” nem lehet növelni, csak azzal, ha minél több ötdarabos számkombinációt játszunk meg. Mivel a hetenkénti sorsolások egymástól független események, az sem számít, hogy figyelembe vesszük-e, mit húztak már ki az előző vagy korábbi hetekben, ahogy az is mindegy, hogy ezen típusú számsorsjáték mintegy hetven éve alatt hányszor húztak ki egy-egy konkrét számot a kilencvenből. Fontos még az a tény is, hogy nincs lehetetlen számsor: pl. az 1, 2, 3, 4, 5 vagy 50, 60, 70, 80, 90 számok kihúzásának pontosan ugyanannyi esélye van, mint bármely másiknak.

SORSJEGYEK

A sorsjegytípusok témájukban, a főnyeremény és a további nyeremények nagyságában, az összes nyeremény számában, így pedig nyerési gyakoriságukban és esélyeikben is eltérőek, de a legtöbb sorsjegy egy-öt csúcsnyeremény mellett hét-tíz féle nyereményösszeget rejt. Ezek esetében is a nagyobb összegek nyerésének az elérése a kisebb valószínűségű esemény, csakúgy, mint a számsorsjátékoknál. A különbség az, hogy egy-egy lottóhúzás során változik a 2-es, 3-as, stb. találatok száma, így a kiosztható nyeremények teljes összege, addig egy adott sorsjegyből kibocsátott sorozat összes darabjának értékesítése esetén biztosan gazdára talál az összes nyeremény.

A különböző nagyságú nyeremények esélye már a sorsjegy tervezésekor eldől, azt pedig a szigorú gyártási és ellenőrzési rendszer biztosítja, hogy az ígért nyeremények tényleg ott lapuljanak valamely sorsjegyek kaparófelülete alatt. A szerencsefaktor ott jön be, hogy a megfelelő sorsjegyet választjuk-e ki vásárláskor.

BUKMÉKERI FOGADÁS

Bukmékeri fogadás (Tippmix, Tippmixpro) esetében a sportfogadási szakértők (oddsmesterek) határozzák meg előzetesen – sportismereteik, statisztikai adatok, stb… alapján - valamennyi tétlapon szereplő sportesemény esetében a fogadásra felajánlott kimenetelekhez tartozó esélyszámot. (A kimenetelek száma egy-egy sportág jellegétől függően különböző számú lehet.) Ezekből az esélyszámokból kerül kialakításra ez egyes kimenetelekhez tartozó nyereményszorzó (odds). A nyereményszorzó nagysága utal az adott kimenetel bekövetkezési valószínűségére: minél kisebb (1,00-hez közeli) egy adott kimenetelhez tartozó odds, annál nagyobb az adott kimenetel – előzetesen vélt − bekövetkezési valószínűsége.

A mindenkori nyeremény nagyságát a kockáztatott tét, illetve a megfogadott nyereményszorzó, illetőleg több eseményre vonatkozó tipp egyidejű megfogadása esetén a nyereményszorzók szorzata (eredő odds) alapján határozható meg. A fogadás során – figyelembe véve az esetleges kötéstiltásokra vonatkozó szabályokat – mindenki maga dönthet arról, hogy milyen kötésszámú (1-es, vagy többes) fogadásban játszik, de nyeréshez minden, egy egységnyi fogadáson belül megjátszott esemény eredményét el kell találni. A kockázati kedv függvényében nagyobb nyeremény elérhető kisebb tét kockáztatása mellett, magas kötésszám esetén (még akkor is, ha alacsonyabb oddsok kerülnek megjátszásra egy fogadáson belül), illetve nagyobb tét esetén akár már 1-es kötésben is akkor, ha magasabb nyereményszorzó került megfogadásra.

Ötöslottó

Az Ötöslottó nyereményeinek nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapjáték érkezett be az adott sorsolásra,
  • van-e az előző játékhétről halmozódó nyeremény, és
  • hány nyertes van az egyes nyerőosztályokban, vagyis a kisorsolt 5 szám közül hány játékos találta el mind az 5 számot, illetve hányan értek el 4, 3 vagy 2 találatot.
Nyerési esélyek
5 találat 1 : 43 949 268
4 találat 1 : 103 410
3 találat 1 : 1 231
2 találat 1 : 44

Vagyis 1 : 43 annak az esélye, hogy az Ötöslottó játékban valamilyen nyereményt érsz el.

Hatoslottó

Az Hatoslottó nyereményeinek nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapjáték érkezett be az adott sorsolásra,
  • van-e az előző játékhétről halmozódó nyeremény, és
  • hány nyertes van az egyes nyerőosztályokban, vagyis a kisorsolt 6 szám közül hány játékos találta el mind az 6 számot, illetve hányan értek el 5, 4 vagy 3 találatot.
Nyerési esélyek
6 találat 1 : 8 145 060
5 találat 1 : 34 808
4 találat 1 : 733
3 találat 1 : 45

Vagyis 1 : 42 annak az esélye, hogy az Hatoslottó játékban valamilyen nyereményt érsz el.

Skandináv lottó

Az Skandináv lottó nyereményeinek nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapjáték érkezett be az adott sorsolásra,
  • van-e az előző játékhétről halmozódó nyeremény, és
  • hány nyertes van az egyes nyerőosztályokban, vagyis hányan értek el 4, 5, 6 vagy 7 találatot.
Nyerési esélyek
7 találat 1 : 3 362 260
6 találat 1 : 17 155
5 találat 1 : 424
4 találat 1 : 30

Vagyis 1 : 28 annak az esélye, hogy a Skandináv lottó játékban valamilyen nyereményt érsz el.

Kenó

A Kenóban a nyeremény összege nem függ a nyertesek számától, csak a befizetett tét nagyságától. A nyeremények nagyságát pedig a Nyerőtábla alapján előre könnyedén kiszámíthatod.

Nyerőtábla Játéktípus
10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
10 találat 1 : 8 911 711
9 találat 1 : 163 381 1 : 1 380 688
8 találat 1 : 7 384 1 : 30 682 1 : 230 115
7 találat 1 : 621 1 : 1 690 1 : 6 232 1 : 40 979
6 találat 1 : 87 1 : 175 1 : 423 1 : 1 366 1 : 7 753
5 találat 1 : 19 1 : 31 1 : 55 1 : 116 1 : 323 1 : 1 551
4 találat 1 : 19 1 : 35 1 : 83 1 : 326
3 találat 1 : 12 1 : 23 1 : 72
2 találat 1 : 7 1 : 17
1 találat 1 : 4
0 találat 1 : 22 1 : 16 1 : 11 1 : 8 1 : 6

Puttó

A Puttóban a nyeremény összege nem függ a nyertesek számától, csak a tét nagyságától, mivel az egyes találatokhoz tartozó nyereményszorzók nem változnak.

Nyerési esélyek
8+1 találat 1 : 503 880
8+0 találat 1 : 167 960
7+1 találat 1 : 5 249
7+0 találat 1 : 1 750
6+1 találat 1 : 273
6+0 találat 1 : 91
5+1 találat 1 : 41
5+0 találat 1 : 14
4+1 találat 1 : 15

Eurojackpot

Nyerési esélyek
Nyerőosztály Találatok száma Elméleti esély
Nyerőosztály "A" mező "B" mező
I. Jackpot 5 2 1 : 139 838 160
II. 5 1 1 : 6 991 908
III. 5 0 1 : 3 107 515
IV. 4 2 1 : 621 503
V. 4 1 1 : 31 075
VI. 3 2 1 : 14 125
VII. 4 0 1 : 13 811
VIII. 2 2 1 : 985
IX. 3 1 1 : 706
X. 3 0 1 : 314
XI. 1 2 1 : 188
XII. 2 1 1 : 49

1 : 31,8 annak az esélye, hogy az Eurojackpot játékban nyer.

Joker

A Joker főnyereményének nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapjáték érkezett be az adott sorsolásra,
  • van-e az előző játékhétről halmozódó nyeremény,
  • hányan nyertek az alacsonyabb nyerőosztályokban (2, 3, 4 és 5 találat),
  • és hányan értek el 6 találatot.

A 2, 3, 4 és 5 találathoz tartozó nyeremények a részvételi szabályzatban rögzített fix összegek.

Az egyes nyerőosztályok nyerési esélyeiről az alábbi táblázat nyújt tájékoztatást.

Nyerési esélyek
6 találat 1 : 1 000 000
5 találat 1 : 111 111
4 találat 1 : 11 111
3 találat 1 : 1 111
2 találat 1 : 111

Luxor

A Luxorban a nyeremények nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapjáték érkezett be az adott sorsolásra,
  • van-e az előző játékhétről halmozódó nyeremény, és
  • hány nyertes van az egyes nyerőosztályokban, vagyis hány játékos ért el "kép", "első kép", "keret", "első keret", illetve telitalálatot.
  • A Luxorban egyszerre akár több nyerőosztályban is lehet nyereményt elérni.

A Luxorban a nyerési esélyek nagymértékben függnek az egy sorsolásra feladott alapjátékok számától. A Luxor főnyereménye határszámon belül elért telitalálat esetén vihető el. A határszám kezdőértéke 32, és hétről hétre eggyel emelkedik egészen addig, míg valaki el nem viszi a Jackpot- ot. 400 000 db alapjáték esetén az esélyek a következők:

Nyerési esélyek
Telitalálat 1 : 285 439
Első keret 1 : 267 372
Első kép 1 : 26 325
Keret 1 : 3 824
Kép 1 : 27

Totó

Az eredményeket a rendes játékidő (90 perc plusz az ehhez kapcsolódó néhány perc hosszabbítás) alatt elért eredmény alapján állapítják meg. Ha egy mérkőzést törölnek, akkor a Totóműsorban szereplő első pótmérkőzés kerül a helyére. Ha több mérkőzést is törölnek, akkor a legkorábban törölt mérkőzés helyére kerül a legkisebb sorszámú pótmérkőzés. Négynél több mérkőzés törlése esetén a Totó Részvételi Szabályzatában meghatározott módon állapítják meg az eredményeket.

A Totó fogadásban a nyeremények nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapfogadás érkezett be az adott fogadási fordulóra,
  • van-e az előző fogadási fordulóról halmozódó nyeremény, és
  • hány nyertes van az egyes nyerőosztályokban.

Az alábbi nyerési esélyek matematikai esélyek, melyek sportszakmai ismerettel kedvezőbbé válhatnak.

Nyerési esélyek
13+1 találat 1 : 4 782 969
13 találat 1 : 1 594 323
12 találat 1 : 61 320
11 találat 1 : 5 110
10 találat 1 : 697

Góltotó

Az eredményeket a rendes játékidő végén - külön megjelölés esetében az 1. félidőben - elért, pályán született eredmény alapján állapítják meg. Ha egy mérkőzést törölnek, akkor a Totóműsorban szereplő első pótmérkőzés kerül a helyére. Ha több mérkőzést is törölnek, akkor a legkorábban törölt mérkőzés helyére kerül a legkisebb sorszámú pótmérkőzés. Négynél több mérkőzés törlése esetén a Góltotó Részvételi Szabályzatában meghatározott módon állapítják meg az eredményeket.

A Góltotó fogadásban a nyeremények nagysága attól függ, hogy:

  • hány alapfogadás érkezett be az adott fogadási fordulóra,
  • van-e az előző fogadási fordulóról halmozódó nyeremény, és
  • hány nyertes van az egyes nyerőosztályokban.

Az alábbi nyerési esélyek matematikai esélyek, melyek sportszakmai ismerettel kedvezőbbé válhatnak.

Nyerési esélyek
6 találat 1 : 16 777 216
5 találat 1 : 186 414
4 találat 1 : 4 971