A láthatatlannak tűnő réteg: a női szerencsejáték-függőség rejtett arcai

A női szerencsejáték-függőség a felszínen alig látszik. Nem ordít, nem kártyázik éjszakákon át, és nem ül órákig kaszinóban. Elbújik a munkaidő alatti percekbe, a kapkodó hétköznapokba és az online tér névtelenségébe. Mire azonban felszínre kerül, gyakran már nem egy kezdődő probléma, hanem egy évek óta halmozódó krízist kell kezelni. Interjú Dr. Kaló Zsuzsával, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar tanszékvezető docensével, szakpszichológussal, aki szerint a nőknél a szerencsejáték sokszor nem csupán szórakozás, hanem rosszul működő megküzdési stratégia, és éppen ezért olyan nehéz beszélni róla.

A női szerencsejáték-függőség ma is láthatatlan jelenség. Nem azért, mert ritka lenne, hanem mert rejtve zajlik. Ahogy Dr. Kaló Zsuzsa addiktológiai szakértő fogalmaz: „A női addiktív viselkedés sokkal rejtettebb, és ez különösen igaz a problémás szerencsejáték-használatra.” Ez a rejtettség azonban nem pusztán a titkolózásból, hanem egészen sajátos női élethelyzetekből, szerepelvárásokból vagy éppen megküzdési mintákból épül fel.

A női szerencsejáték-fogyasztás más logikát követ, mint a férfiaké. Míg a férfiaknál a játék gyakran izgalomkeresés, a nőknél sokszor az érzelmek ideiglenes elnémítása is képbe jön: a szorongás, az egyedüllét, a túlterheltség vagy egy megoldatlan élethelyzet előli rövid menekülés. Dr. Kaló Zsuzsa szerint „nagyon sokszor olyan problémáik vannak, amikkel nem tudnak lelkileg megküzdeni; a játék ehhez nyújt átmeneti enyhülést, és depresszióval, szorongással, sőt bizonyos vizsgálatok szerint akár szuicid jelenségekkel is összefüggést mutat.” A játék így már nem csak szórakoztató tevékenység, hanem egy működőképesnek tűnő, de hosszú távon romboló önszabályozási kísérlet.

A nőknél különösen fontos szerepet játszik az idő: pontosabban annak hiánya. A mindennapok darálója – munka, gyerekek, háztartás, gondozási feladatok között – nem teszi lehetővé a vágyott pihenést, az elvonulást, a töltődést, ahogy az elnyújtott játékmenetet sem, éppen ezért válnak vonzóbbá a nők számára a gyors, azonnali visszajelzést adó játékformák, a kaparós, a félkarú vagy éppen a kaszinó. Ahogy a szakértő mondja: „A szerencsejátékos nők olyan játékokat keresnek, amelyekben gyorsan van visszajelzés – sorsjegy, játékautomataautomata. Egyszerűen nincsen egybefüggően olyan sok idejük: kicsi időket tudnak erre használni, sokszor munkaidőben vagy a családi szerepek közé ékelve.” A kaparós sorsjegy vagy az online kaszinó így válik ideális eszközzé: két perc elég hozzá, és közben láthatatlan marad a környezet számára.

Ez a láthatatlanság azonban nemcsak kényelmi szempont: sokszor épp a szégyen és a társadalmi elvárások tartják fenn. A nők többsége úgy érzi, nem engedheti meg magának a gyengeséget, a bizonytalanságot, a kibillenést. A stigmáikat pedig sokszor nem is a társadalomtól kapják, hanem maguk alkotják. dr. Kaló Zsuzsa ezzel kapcsolatban kiemelte: „a nők gyakran saját magukat bélyegzik meg, mert magukévá tették azt a társadalmi elvárást, miszerint mindenkinek hibátlanul kell működnie és mindig jól kell éreznie magát. A fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy a rossz érzések nem elfogadottak, hiszen minden problémára gyors megoldást kell alkalmazni, mindenre van orvosság, akár orvosi, akár virtuális. Emiatt sokan nem merik megengedni maguknak a rosszabb időszakokat, nehogy „hibásnak” tűnjenek.”

Ha pedig mégis baj van, a női szerencsejáték-függők igyekeznek minél tovább titokban tartani, éppen ezért a szakértő szerint „mire bekerülnek a rehabilitációs rendszerbe, ez már előrehaladott addiktív viselkedés. A nehézség épp az, hogy hogyan kaphatnak segítséget, amikor azt érzik, hogy ők nem kérhetnek segítséget.” Paradox módon épp az a szerep, amely erőforrást ad – az anyaság, a gondoskodó funkciók vagy a családi jelenlét – tartja vissza őket attól, hogy időben segítséget kérjenek, hiszen a családból való kiszakadást nehezebben élik meg, így sokan el sem kezdik.

A rácsúszási hajlandóság, így a függőség kialakulása több életszakaszban is megjelenhet. A fiatal nők számára a szerencsejáték még sokszor közösségi élmény, a „valahova tartozás” élménye, azonban a kisgyermekes anyák esetében az izoláció, a túlterheltség és az időhiány jelenti a legnagyobb kockázatot, míg az idősebb, például a menopauzán áteső nők körében pedig a szerepek kiüresedése, a hormonális változások és a magány erősítheti fel a játék felé fordulást. Dr. Kaló Zsuzsa felhívja rá a figyelmet: „Sok idősebb nő kiüresedett életérzéssel küzd, nem találja a helyét, a szerepét. Az online szerencsejáték számukra különösen kockázatos, mert ott nincs szükség arra, hogy felöltözzön, elmenjen, megmutassa magát.” A virtuális tér tehát nem csupán technológiai kényelmet, hanem társadalmi menedéket is kínál, ami aztán könnyen függőséggé válik.

A női szerencsejáték-függőség esetében a legkritikusabb pillanat mégsem az, amikor a játék elkezdődik, hanem amikor először kiderül. Addigra sokszor évek telnek el, és a probléma mélyen beágyazódik az élet minden területébe. A szakértők szerint épp ezért nem külön „női kezelésekre”, hanem olyan ellátórendszerre van szükség, amely érti és figyelembe veszi a női élethelyzetek sajátos terheléseit, és nem feltételezi, hogy a segítségkérés magától megtörténik.

A női szerencsejáték-függőség kutatása ma még mindig alureprezentált, és kutatások során többször az is kiderült, hogy a kérdések nem kellően specifikusak a nők élethelyzetére vonatkozóan, ami tovább erősíti a jelenség láthatatlanságát. A szakértő szerint nemcsak az alacsonyabb esetszám okozza ezt, hanem az is, hogy a nők rejtettebb módon jelenítik meg a problémát, később kérnek segítséget, és sokszor olyan élethelyzetekben játszanak – rövid, titokban tartott időszakokban –, amelyek nehezebben mérhetők. Ezért a vizsgálatok gyakran nem fedik fel a valós arányokat, és fontos információk vesznek el arról, hogyan alakul ki és hogyan marad rejtve. Éppen ezért fontos, hogy a jelenségről időben és ítélkezés nélkül beszéljünk, hogy a problémát minél korábban felismerjük és megfelelő támogatást kaphasson.